Minden ami kell neked ...itt megtalálhatod...=D

Örülök h ellátogattál ide..:)Nézzél körül rem tetsziik az oldal.!(: Jó $zórakozást!:)

 Amorcito Corazón

 

 

 

 

Isabel Cordero sikeres építész, ám a szerelemben nincs szerencséje. Tizennyolc éves korában titkos kapcsolatot folytatott egy fiúval, Rúbennel, és miközben bujdostak a családjuk elől, Rúben szerencsétlen balesetet szenvedett, ugyanis egy bika megtámadta, amibe kis híján bele is halt. Rúben anyja, Guillermina, aki nem mellesleg Isabel apjának, Leopoldnak volt a szeretője, úgy vélte, Isabel a felelős a balesetért, ezért elátkozta. Az átok szerint Isabel soha nem lehet szerelmes, különben őt, és választottját is csupa szerencsétlenség éri majd. Isabel így tehát gyakorlatilag le is tesz arról, hogy valaha is szerelmes legyen, ám egy nap megjelenik az életében Fernando Lobo, egy megözvegyült építész üzletember, akivel kis idő elteltével egymásba szeretnek, noha Isabel továbbra is tart az átoktól. Fernandoval érkezik húga, Lucía is, aki Isabel legjobb barátnője lesz. Lucía kissé naiv, de roppant vidám és szórakoztató lány, aki mindig segíteni akar másokon. Úgy határoz, hogy apácának áll, ám nem is sejti, hogy hamarosan egy nagy kihívással kell szembenéznie, ugyanis feltűnik a színen a nőfaló hírében álló Willy, aki egy fogadás következtében szemet vet Lucíára, és a lánynak sem lesz közömbös, így hát előbb vagy utóbb választania kell, hogy apáca lesz, vagy hagyja magát sodorni az árral, és enged Willy kísértésének. A döntést idő közben csak még inkább megnehezíti a tény, hogy Willy nem becsületesen keresi a kenyérre valóját, hanem dzsigolóként. Mindeközben Isabel egy másik nagyon kedves barátnőjének, Zoenak is érdekesen alakul az élete. Már öt éve házasságban él férjével, Álvaróval, és nincs más dolga, mint hogy férjét kiszolgálja, igazi háziasszonyként éli mindennapjait. Egy nap azonban saját otthonukban kapja rajta férjét, miközben megcsalja őt egy férfival. Zoe elkeseredésében le akarja vetni magát egy hídról, ám az éppen arra járó Cecilio megmenti, aki aztán nem sokkal az eset után bele is szeret a lányba. Zoe életében azonban hamarosan egy újabb férfi is feltűnik, Cecilio barátja, Felipe, akinek szintén csak megtetszik a lány. A három barátnő élete tehát egyre bonyolódik, Isabelnek szembe kell neznie az átokkal, és hamarosan egy vetélytárssal is, Lucíának döntenie kell a korántsem túl jó hírben álló Willy és az apácai hivatás között, Zoenak pedig el kell döntenie, hogy Ceciliot, vagy Felipét szereti.

 

 

 

 

 

Elizabeth Álvarez - Isabel Cordero (Főhősnő, szerelmes Fernandoba)

 

 

 

Diego Olivera - Fernando Lobo (Főhős, szerelmes Isabelbe)

 

 

 

África Zavala - Lucía Lobo (Fernando húga, Isabel és Zoe barátnője, szerelmes Willybe)

 

 

 

Daniel Arenas - Willy (Dzsigoló, szerelmes Lucíába)

 

 

 

Grettel Valdez - Zoe (Isabel és Lucía barátnője)

 

 

 

Fabiola Campomanes - Manuela (Fernando halott feleségének ikertestvére)

 

 

 

Pietro Vanucci - Álvaro (Zoe férje)

 

 

 

Ricardo Fastlicht - Cecilio (Szerelmes Zoeba)

 

 

 

Alex Ibarra - Felipe (Cecilio barátja, szerelmes Zoeba)

 

 

 

Lis Vega - Doris (Isabel vetélytársa, szerelmes Fernandoba)

 

 

 

Mike Biaggio - Poncho (Doris cinkosa, szerelmes Isabelbe)

 

 

 

Renata Notni - Marisol (Fernando lánya, szerelmes Juanchoba)

 

 

 

Diego Amozurrutia - Juancho (Willy unokaöccse, szerelmes Marisolba)

 

 

 

Macaria - Hortensia (Manuela és Sofia anyja)

 

 

 

Mariana Karr - Beba (Hortensia barátnője, szerelmes Willybe)

 

 

 

Silvia Mariscal - Sarita (Isabel anyja)

 

 

 

Patricia Martínez - Lala (Willy anyja)

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 85
Heti: 291
Havi: 2 772
Össz.: 2 239 548

Látogatottság növelés
Oldal: Amorcito Corazón►
Minden ami kell neked ...itt megtalálhatod...=D - © 2008 - 2024 - sztarokcsakneked.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »